Pár napja jött egy email, hogy itt vannak a Sukidák, mehetek értük bármikor. Hehe, mondom, milyen humoros ez a Kati, hogy még mindig az importőr nevén emlegeti a gépeket. Mik lehetnek? Olaszok, japánok? Aztán lemegyek a garázsba, és mit látok? Ezek tényleg Sukidák.

Az egyik motor ülése alatt lelt szervizfüzeten megtaláltam a sukidacycle.com webcímet. A kínai gyártó termékválasztéka impozáns, quadok, rendőrségi motorok, krosszgépek - és persze robogók készülnek náluk, nem messze Hongkongtól, Guangdong tartomány fővárosában Guangzhouban. A feltörekvő, ha már ugyan fel nem tört kínai járműgyártás új büszkeségeit egy 240 ezer négyzetméteres ipari üzemben állítják össze, és innen küldik ki szerte a világba.

Hamar gyorsan megnéztem, van-e sukida.hu is. Van. A logikus elrendezésű, puritán, de informatív oldalon szemnek kellemes narancs- és citromsárga színvilágban a Sukida kínálatából öt kétkerekűt kínál az importőr, egy svájci tulajdonban lévő lajosmizsei székhelyű kft. Az árlista csúcsán két negyedliteres motor áll, a Commander robogó nyolc lóerővel, kellemes dizájnnal, és a klasszikus, nagykerekű Comissioner 12 lóval, mindkettő 299 000 forintba kerül, amihez még 95 000 forint regadó járul. Azannya.

Ott van még a kínálatban a két ötvenes tesztrobogónk, a Top1 199ezer forintért és a Dragonfly 229ezerért, köztük meg egy harmadik, a négyütemű Lutetia 211ezerért. Két év garanciával! Gyári távirányítós riasztóval! Nem csoda, hogy az országba eddig behozott 500 kismotorból kétszázat már el is adtak. (Kaján kollégám, Kari szerint a többi jó lesz alkatrésznek, ha mégsem bizonyul tartósnak a kínai technika.) Nézzük meg őket alaposan, elsőnek mondjuk a pirosat.

Két ütem

Sukida Dragonfly. Milyen harciasan hangzik! Mint egy különösen agresszív pokemon magasba ugrással kombinált lángot fúvó karmolása. Kár, hogy a dragonfly magyarul nem sárkánylégynek, hanem inkább a kevésbé vad kicsengésű szitakötőnek fordítandó.

Pedig ebben a kis robogóban tényleg van valami sárkányos. Jó a színe, kellemesek az arányai, kifejezetten csinos a fényszóró, szép a rubintosan ragyogó hátsó lámpa. Az átlátszó burájú, meredező kis indexek fenyegető fullánkként figyelmeztetik a környezetet: vigyázat, harapok. Harsány, vidám kis jószág.

A műszerfal is jól néz ki. Van rajta mérföld/órában is számoló sebességmérő, kilométer-számláló, benzinszint-jelző, figyelmeztető lámpa arra az esetre, ha kezdene kifogyni a tartályból a motorolaj (bizony, nem keveréket kell bele tankolni), és még egy időmérő óra is. És rögzítőfék: a hátsó fék karja egy kis csappal rögzíthető behúzott állásban. A kapcsolók szintén egész normálisak, különösen a másik Sukidához képest, de arról majd később. Jó mély kesztyűzseb került a gyújtáskapcsoló alá, az ülés alá is bepakolható egy bukó vagy pár zacskós tej, sajnos külön sisakakasztó zárral nem látták el a motort.

Itt-ott azért látszik az olcsóság, de csak közelről. Például a hátsó lábtartó körül a műanyag kivágása annyira sorjás és esetleges, hogy én otthon bicskával szebbet csinálok.

A Dragonfly tehát az a fajta robogó, ami egészen addig jól néz ki, amíg rá nem ül egy ember. Mondjuk rácuppanok én a száz kilómmal a 84 kilós gépre, és azonnal kiderül, voltaképp mennyire pici és esendő, a motorizált közlekedési eszközök legapróbbika. Ettől persze még se nem jobb, se nem rosszabb a piac többi, bejáratottabb nevű olcsó robogójánál, sőt, ha azt nézzük, hogy a Dragonfly-ért két évig jót állnak, máris bejön az ahhoz képest-faktor, és az árcédulával együtt mindjárt még sokkal szebbnek tűnik.

A már említett Kari kolléga épp robogóvásárláson töri a fejét, le is csapott az egyik Sukidára, a szebbikre, pirosabbikra, hogy tapasztalja egy kicsit a gyors, de szellős fővárosi közlekedés előnyeit, hátrányait. De inkább a Sukida hátrányait sikerült megtapasztalnia. Már eleve furcsa lehetett, amikor a kereskedő azzal a jó tanáccsal engedték el, hogy ha a Dragonfly hosszas csutkagáz után dadogni kezd, nem akar továbbmenni, leáll, csak húzza le bátran a kipufogódob előtti csődarabra húzott füstgáz-visszavezető csövet. Kicsit nagyobb lesz a zaj, a CO, a CH, de az EU úgyse látja, hallja, szagolja, a motor meg újra indítható.

És persze egy ötvenes robogóval nemigen lehet máshogy közlekedni, mint teljes gázzal. Így hát meg is állt, és tényleg le is kellett rúgni a csövet. Némileg több füst, sokkal recsegősebb, ha tetszik, sportosabb hang, és a gép ment tovább.

A Dragonfly úgy indul, mint bármilyen mai robogó: gyújtás, pici gáz, kicsi köszörülés az elektromos önindítóval és már berreg is. De úgy is indulhat, mint nem sok robogó: távirányítóval. A Sukidákhoz a két kulcs mellé jár egy fekete és egy fehér távkapcsoló is. Gondolom azért, hogy mindig a ruhánkhoz illővel kelhessünk útnak. Az egyik gomb egy éles hangjelzés kíséretében bekapcsolja, a másik két hangjelzés mellett kikapcsolja a riasztót. A harmadik pedig első nyomásra ráadja a gyújtást és kétszer megvillantja az indexeket, második nyomásra pedig elkezdi forgatni az indítómotort! Hű!

Nagyon menő dolog, de két hibát ne kövessünk el, nehogy leégjünk a magától induló robogót csodáló tömeg előtt. Egyrészt a lehajtott oldaltámasz tiltja a gyújtást, tehát távindítani csak középtámaszra tett motort lehet. Másrészt, sajnos, ha meleg a motor, nem hajlandó gázadás nélkül elindulni, ha pedig odaállunk mellé és markoljuk a gázkart gombnyomás közben, már közel nem olyan látványos a produkció. De hideg motornál ötből háromszor tényleg beindul így! Ha már herseg a kis ötvenes, mehetünk. Szép, kétütemű, recsegő hangja van, ha lehúzzuk azt a bizonyos csövet, még szebb. Hallgassuk és élvezzük a zenét, mint a sukidázás egyetlen örömforrását.

Az egész alkotmány nagyon pici, 181 centimmel gyakorlatilag csak úgy tudtam elhelyezkedni rajta, hogy a hátsó ülésre ültem, lábamat meg kitoltam előre, amennyire lehetett, de még így sem volt túl kényelmes. A futómű nem lenne rossz, ha Budapesten nem lennének rosszak az utak. Így viszont az első teleszkóp minden útrepedésnél felüt, és az apró hátsó rugóstag sem tud sokat tenni a kényelemért.

A Yamahától származó kis blokk (a dolog annyira hivatalos, hogy a lengőkar-motor-egység burkolatába még bele is nyomták a Yamaha feliratot) pörgős, kellemes kis gép, a Dragonfly képes is minden KRESZ-definíciónak ellentmondva sík úton önerejéből akár 50 km/h fölé is menni.

Négy ütem

A sárga jószág, a Top1 is egész pofás, dizájnja visszafogottabb, de nem sokkal marad el testvére mögött. Ez a robogó sem látványosan kínai - amíg rá nem tekintünk a műszerfalra. Ezen már nincs időóra, a műszerek is gyengébbek, a kapcsolók pedig teljesen gázok. Színes, lágy, kopó, morzsolódó plasztik.

A Sukida megpróbálta valamelyest kompenzálni a Top 1 formai hátrányát a Dragonfly-jal szemben: élesen vijjogó index-visszajelzőt épített a robogóba. Pont úgy szól, mint a teherautók, buszok tolatásjelzője. És csaknem olyan hangos is. Az első pár kereszteződés után már szégyelltem indexelni a zebráknál, mert minden gyalogos engem nézett és vigyorgott.

Rendszeresen járok 400-as Burgmanommal a szerkesztőségbe, be a Budaörsi úton, át a Lánchídon, kifelé a Váci úton az újpesti irodaházig. Megszoktam, hogy a négykerekű közlekedőknél keskenyebb, fürgébb, gyorsabb vagyok. Most kalandvágyból a négyütemű Sukidával mentem haza Fejér megyei falucskámba, majd hétfőn vissza. Nem volt jó ötlet.

Egyszer már megszívattam magam ugyanígy, az elektromos robogóval. Most annyival volt jobb, hogy nem kellett figyelnem a fogyasztásra, az ötliteres tank bőven elég lenne 200 kilométerre is, ez pedig oda-vissza csak egy 120-as túra volt. Teletankoltam hát 1004 forintért a robogót, bepakoltam a kisebb tempónál szükségtelen pulóvert, kesztyűt, nyakvédőt az ülés alá, a pénztárcát-telefont-kulcsokat bedobáltam a kesztyűzsebbe (befért bőven, a Top1 is jó nagy rakodóhelyet kínál), és hajrá.

Különösebb csodára nem számítottam a Sukidától, de ez a négyütemű blokk nagyon-nagyon gyenge. Valamiért a magyar katalógusban 3,6 lóerősként szerepel, a Dragonfly pedig ugyanitt csak 3,5 lóerős, de a Top1 egyértelműen és érezhetően rosszabbul megy. Lámpánál indulásnál azonnal otthagyott a többi robogós-motoros, aztán lenyomtak a személyautók, 20-30-nál pedig kezdtek beérni a teherautók is. Nem jó érzés, amikor mindenki engem utál, hogy minek vánszorgok itt.

Számos emelkedőn volt alkalmam megcsodálni, ahogy a sebességmérő mutatója a 30-as számnál reszket, és nem tud feljebb mászni. Később kiderült, hogy a kilométeróra jelentősen csal lefelé, mivel az addigi 10-es kerekeket 12-esre cserélte a gyár. A műszerfal kalibrációja meg valahogy kimaradt. Igaz, volt egy lejtő, ahol teljesen lefeküdt jobbra ugyanez a mutató! (Szerintem mentem 70-nel is!) A rettenetes kényelmetlen ülésen gubbasztva már a Budapest tábláig - pardon, de így van - elzsibbadt a tököm, közben hozzáizzadtam a műbőrhöz, és akárhogy tekeregtem, majd szétszakadt a derekam. És onnan még volt vagy 40 kilométer hazáig.

Egyet megtanultam. A Sukida robogó VÁROSI közlekedési eszköz. Alacsony, könnyű embereknek.

Kinek ajánlom hát ezeket a Sukidákat? Annak, aki erős, vagy divatos, vagy nagy, vagy exkluzív, vagy gyors, vagy kényelmes robogót, vagy ezek bármely kombinációját szeretné, nem.%k spóroljanak, vagy vegyenek használtat az ismertebb, tapasztaltabb gyártók dolgaiból. Például ez az injektoros, vízhűtéses, projektoros fényszórós, 80 km/h körüli végsebességre képes Aprilia gyakorlatilag minden említett tulajdonságban felülmúlja a Sukidákat. Ezért kerül hatszázezerbe.